Ragyogó november. Sötétkék ég és napsütés. A föld felett. A Szent János (San Giovanni) templom alatt, a föld mélyében azonban csak a villanyvilágítás hoz valami fényt. A templomot az evangélistának, és nem Keresztelő Szent Jánosnak szentelték. A bizánci eredetű, normannok által átépített majd földrengések (1693 és továbbiak) által súlyosan megrongált és teljesen soha fel nem újított templom is érdekes. Szent Marcián (Marciano) mártírhalált halt siracusai püspök föld alatti kriptája is.

Viszont ami most foglalkoztat, az teljesen más: a templom alatti mészkősziklába vájt labirintus, a tízezer négyzetméteres ókeresztény katakomba. A „labirintus” valójában rendezett: a római kasztrumok struktúráját követi: a Decumanus Maximus főutcát tíz „cardines”, mellékutca szeli át merőlegesen. A rotundák, a kör alakú földalatti kápolnák pedig eredetileg vízgyűjtők voltak. A sírok típusai változatosak: loculusok („helyecske”) – kő- vagy márványlappal lezárt kis téglalap alakú üregek, újszülöttek temetésére vagy az újra felhasznált sírokból kiemelt csontok tárolására; az arcosolium – a sziklába vájt kőkoporsók, amelynek fölött boltív magaslik; és a forma – a padlóba ásott sír.

Leginkább az egyik sír befedésére használt kőlap foglalkoztat. Három lyuk van a kőlapba fúrva. Egy, eredeti formájában rég eltűnt szokás „emlékműve”. Ez a refrigerium, szó szerinti fordításban a felfrissülés, valójában a halott táplálásának a szertartása. Az élők a halott fejének magasságában fúrt három lyukon külön bort, tejet és mézet öntöttek a koporsóba, a halott szájába, hogy így vigasztalják a halottat, így biztosítsák számára a létezést a feltámadásig. Az élők is ettek a sír körül, „közösen” lakomáztak a halottal… A felfrissülést kötni lehet a tisztítótűz valamilyen formájához is: ez enyhíti a tisztítótűzben való szenvedését a halottnak. Az eredeti gondolat egyiptomi lehetett, azt vette át a pogány majd a keresztény Róma. (Maga a felfrissülés szó is a meleg égövre utalhat.) Bor, tej, méz…

A lyukakat a szertartáson kívül rézlapokkal fedhették be.
Refrigerium szertartásra került sor a temetést követő 3., 7. és 30. napon, majd a temetés évfordulóin. Ez a gyász, az elválás szempontjából is fontos szertartás lehetett. A IV. századtól az egyház már elítélte ezt a szokást (mint pogány korszak hagyományát), de az szórványosan még századokig tovább élhetett és mai formáját a tor alakjában vagy a halottak napi világítás, temetőlátogatás formájában nyerte el. A halál napját születésnapként próbálták ünnepelni (dies natalis), mert ez jelentette a halhatatlan lékek születésének a pillanatát, az örök élet kezdetét… A sírban eredetileg egy fiatal fiú maradványai nyugodtak.
A háromlyukú kőlap csak a refrigerium egyik módja. Van, ahol cserépcsöveket használtak, és azon keresztül „táplálták” a halottat vagy a lelkét. Sőt, a sírok mellett álló amforák, amelyeket „virágvázaként” a mai síremlékek mellett is azonosítunk, eredetileg vizet tartalmaztak, a refrigerium egyik változatában. A refrigerium különös rítus volt az élők és halottak közötti kapcsolat fenntartására.
Azok a lelkek, akik elvárták a földiek által szervezett refrigeriumot, és az megszakadt, a tisztítótűzben rekedtek? És azok, akiknek soha nem adatott meg ez a mai szemmel furcsa szertartás? Consolator Optimus, Dulce Refrigerium…